I hope you like jammin too
vrijdag 27 maart 2009
Este azt álmodtam, hogy dolgozom,Törőcsik Mari áll a pultnál és nem találja a nagyfröccsét, pedig az ott van a pult végén. Elnézően meg is mutatom neki, mégis állítólag beteg szegény, biztos azért nem veszi észre (bár álmomban inkább arra asszociáltam, hogy csuma részeg, azért nem találja). Innen is jobbulást neki!
Azt hiszem befejezem a blogolást, mert nincs szükségem rá. Pontosabban eddig mindig azokat a dolgokat írtam le, amiket vagy jó sztorinak találtam, vagy fejtörést okoztak, és a leírásukkal olyan volt, mintha kibeszéltem volna magamból olyan embereknek, akiket nagyrészt csak lájtosan, vagy egyáltalán nem ismerek. Mostmár erre nem nagyon van szükségem. Az elmúlt kábé fél évben rengeteg minden változott, elég sokan elkoptak mellőlem külföldre, vagy a szerelmi életük gordiuszi csomóját bogozgatják, de azért egyketten maradtak, illetve újak jöttek be. Mindenesetre a társasági életem teljesen átalakult: hétköznap főként az egyetemen bazseválok a csoporttársaimmal, akikről kiderült, hogy nem is annyira degeneráltak, mint amilyennek tűntek elsőre (vagy én vagyok elnézőbb), hétvégén pedig általában a tzűréktarben vagyok és dolgozom, a kollégáimat már-már barátaimnak mondanám. Szóval társaságibb életet élek, mint korábban, nyitottabb lettem az idegenek felé, aminek megvan az a pozitívuma is, hogy függetlenebbnek is érzem magam, nem golyózok be, ha este nem ér rá senki, mert tökéletes nyugalomban elüldögélek itthon és szöszölgetek (ehhez hozzájárul persze az új alu macbookom is;) ). Nem számítok senkire semmiben, de könnyebben kérek segítséget, ha olyan van. Megvan a fiatal csajom, el is vagyunk, de igaziból én a külhonba szakadt voltcsajomra várok, hogy hazajöjjön, és folytassuk, ahol abbahagytuk. Tudja ezt a fiatal csajom is, és el is fogadja, fogalmam sincs hogyan hoztam össze, hogy ennyire megértő legyen (Bár azért lesznek még ebből bonyodalmak, főleg mert egyazegyben az történik, mint 3éve a voltcsajommal és velem, amikor ő bejelentette, hogy ekkormegakkor jön haza a plátói szerelme, és lehet hogy be fog zavarni. Akkor én is azt mondtam, hogy leszamilesz, aztán másfél év kőkemény harc lett belőle, de megtartottam végül. Ez a Karma bazzeg.) Volt csajom kapcsán nagy terveim vannak: ha hazaköltözik nyárra, akkor összebútorozni vele, aztán ősszel menni vele 1-2hónapra Indiába. Utána megint kurvaszar lesz és tél, de hol van az még, nem szabad ezzel foglalkozni. Az egész tervembe csak az zavarhat bele, hogy kiderül, nem bírunk mi egymás mellett élni, és mostanra már csak az idő által megszépített emlékek dolgoznak bennem. Majd májusban kiderül, minden eshetőségre igyekszem felkészíteni magam.
Ennyi szaladt ki az ujjaimból hirtelen tízperccel a felkelés után. Lehet, hogy fogok még blogot írni, de nem ezt. Egyébként is erőtlenebbnek éreztem ezt a blogot, mint az előzőt, az volt azért igazi. Úgyhogy aki olvasott eddig engem, annak riszpekt, remélem kaptatok valamit, akármit, bár nagy mélységekbe sose merültem. Gyertek, keressetek tzűréktarben, kaptok sört, még az is lehet, hogy ingyen!:)(Pálinkából meg csak az agárdi!)
Kéne még ide valami könnyfakasztó végszó, de azt sajnos most nem tudok, szarás közben nehéz romantizálni. Úgyhogy inkább aszondom szevasztok.
maandag 9 maart 2009
dinsdag 27 januari 2009
Nem tudom, hogy a fazon aki írja a bringásgyűlölő blogját, hogyan jutott el ebben a szituban odáig, hogy gyűlölje a bringásokat, de őszintén szólva nem sok értelemre vall, balesetek történnek. Ha a bringás volt a fasz, akkor tessék őt utálni, ne pedig mindenkit. Későbbi posztjában képes odáig elmenni, hogy olyan bűneseteket sorol fel, ahol a tettes biciklivel érkezett/menekült/jöttment. Ez szerintem nem nagyon bizonyít mást azon kívül, hogy a bicikli praktikus közlekedési eszköz, viszonylag nagy távolságok áthidalására alkalmas. Azt legalábbis semmiképp, hogy a bringások eredendően bűnöző alkatok (bár ezt le is írja a posztja elején, de akkor meg mi értelme az egésznek?!). Eleve nincs túl sok teteje indítani egy gyűlölködő blogot, van így is épp elég baja az embernek. Vannak persze fasz bringások (nem is kevés), de ez a velejárója annak, hogy egyre többen járnak biciklivel, ezért óhatatlanul idióta arrogáns gyökerek is beférkőztek közénk. Ez a blog tökjó lesz arra, hogy az ellentétet súlyosbítsa bringások-nembringások között. Még szerencse, hogy van aki olyan figyelmes, hogy észrevesz ilyen dolgokat és teleokádja vele az internetet szóvá is teszi, szebbé, jobbá, élhetőbbé téve ezzel budapestet. Köszönjük szépen..
vrijdag 9 januari 2009
Ebben a kutyabaszó penetra hidegben megvan az az előny, hogyha lekésed az éjszakait és kiállsz stoppolni, 5perc múlva úgyis lesz valaki, aki megszán téged és hazavisz. Komolyan elgondolkoztam, hogy kimozduljak-e holnap este a beígért -20fokban, de végül úgy döntöttem bevállalom. Ha semmiképp nem akarnak majd hazafelé felvenni, akkor legfeljebb leintek majd egy taxit, egyszer egy évben katasztrófahelyzetben megengedhetem magamnak azt hiszem.
dinsdag 6 januari 2009
Egy hónapos késéssel nekiálltam megírni a leadandókat, közben pedig erősen reménykedem benne, hogy el is fogják fogadni azokat. Ma például Ágnesnek, a debrecen környéki hajléktalannak az életét boncolgattam. Azért csak most álltam neki, mert eddig inkább dolgoztam from seeing to santa claus (ahogy mifelénk mongyák), a sulit pedig sutba dobtam. Most viszont 3hét kényszerpihenés van tazkrtűtérfelújítás céljábúl, és úgy döntöttem hasznosan töltöm a vakációt. Ilyen hasznos tevékenység a tanulás mellett a vaskiszedés a kulcscsontomból (májusi termés), illetve vittoria zaffiro külső vásárlása a téli bringázás jegyében. Mert mióta megjöttek a talajmenti fagyik fagyok, nem indultam neki a kábé 4éves tükörsimára kopott 19es külsőmmel. De a mostani mínusz10ek meghozták a kedvemet újra a bringázáshoz.
Karácsonykor londonban voltam a voltomnál, de erről nem mesélek, mert ahhoz már nincs erőm. Csak annyit: london szerintem egy rákos daganat a planéta testén, ami szép lassan ellterjeszkedik majd az egész bolygón. Budapest londonhoz képest egy nemzetipark. És most a belvárosról beszélek. A külváros király, hangulatos meg minden. Skippelni pedig fasza..:) Találkoztam Ritával (mikor jössz?), elvitt squatra vadászni, és mutogatott olyan helyeket, amik sokat dobtak a véleményemen. De én nem akarnék egy olyan városban élni, aminek a teljes szitije olyan retkes, mint a blaha, az emberek meg simán a torkodra taposnak, mert olyan tömeg van, mint a szigeten szombat este a nagyszínpadnál. Nonstop. Szóval london sucks. A voltommal kapcsolatban pedig asszem rájöttem, hogy lassan tényleg ideje lezárni magunkat. Kéremkapcsojjaki.
woensdag 10 december 2008
Na két hónap elteltével már merem mondani, hogy a tűzr*ktérben dolgozom (és 3szor lekopogom az asztal alján). Elég zsír ott, csak hát kissé döcögve indul be. De lesz még ebből cserebogár! Ahhoz képest, hogy azért akartam elmenni innen bpről jó messzire minél előbb (tavasszal, berlinbe), mert már hányingerem volt az engem körülvevő emberektől és a primitívségüktől, itt egy kupacban annyi jófej, megbízható, nyitott ember van, amennyi egész budapesten nincsen – legalábbis eddig azt hittem nincsen. További jópont, hogy nem szabad (annyit) inni, ezért például a standolás is gördülékenyebben megy, mint a tandemban. Aminek szerintem páran tanúi is lehettetek, milyen nehéz is volt csuma részegen összeadni, számolgatni, ilyenek...;) Ha a Lacka olvassa ezt most, akkor: mi azért mindent megtettünk az ügy érdekében! Meg az is fasza, hogy itt nem a meló mindenekelőtt, ezért tudok például kareszkor londonban lenni a csajomnál ex-csajomnál nemtommimnél.
Mert ez meg a másik fele. Két nő közt őrlődök (az, hogy örlődőM, az faszul hangzik), az egyikük kétezerakárhányszáz kilóméterre van innen és kareszkor megyek hozzá, hogy végre lássuk egymást, a másik pedig itt van 10kilóméterre tőlem, és szombaton majdnem összejöttünk újra, csak aztán megmondtam neki, hogy repülőjegyem van ahhoz, aki miatt szakítottam vele. De csodaszép, csodaszexi, jófej és nem is beszél már annyit, mint amikor még együtt voltunk. Szóval mostanában inkább vele lennék, mint bárki mással. Soha nem gondoltam volna, hogy fogok még ilyen helyzetbe keveredni, nem hülyeség a poligámia, mindkettőjüket feleségül venném, legkésőbb holnap. De ha már ezt nem lehet, akkor csinálnék két fakkot a szívemben, egyiket Zsnek, másikat Knak, és megértetném velük, hogy az tényleg két fakk, ami nem nyílik egybe. Kt már kicsit győzködöm erről... :)
Igaziból az elmúlt két hónapomat a munka és a nők töltötték ki. Fárasztó, az biztos, de egyébként egy kurva szavam sem lehet: rég állt már ilyen jól a szénám, csak a vizsgaidőszakon kell még vhogy átlavíroznom...
vrijdag 24 oktober 2008
egy kis emlék:
vrijdag 17 oktober 2008
Tegnap volt az első próbanapom a ncsdjknsgd-ben, ma lesz a második. Hurkajó volt: kulturált emberek pulton innen s túl, az árakat sem szégyellem, nem rohangálnak hüvelykujjnyi csótányok a poharak közt a pultban, vannak üvegpoharak (nem is gondolnátok milyen fontos az), a zene is korrekt, tegnap este 2koncert volt és mind2 elviselhető volt, vagy majdnem jó, és a djknek is voltak olyan megmozgdulásaik, hogy az állam leesett, csak az a szar dubstep nem kellett volna (ez mostanában valamiféle népbetegség, hogy mindenki ezt a szart nyomatja, ahelyett, hogy például fincsi breakbeat szólna). Jellegében egyébként pont a tandem és a korvintető közé tenném, mert van annyira beLsőséges hangulata, mint a tandemnak, de sokkal több ember fér be, nagyobb szabású buliknak van hely, viszont nem olyan kibaszott nagyipar, mint a korvin (persze akinek az kell, az csinálja csak). És ami a legjobb, hogy mindazt amit megtanultam a korvintetőn az alatt a pár hét alatt a nagyipari vendéglátózásról, azt itt kurvajól fel tudom használni, csak közbe nem vagyok fossástresszeltetve és basztatva. Mert ott az volt. Úgyhogy mostmár biztos vagyok benne, hogy én vagyok a helikopter, nem ők!:)
Hajnalban hazafele kicsit olyan révbeérés feelingem volt, amit lehet, hogy korai így kijelenteni egy nap után, de hosszú hónapok után végre bizakodó vagyok, ráadásul abban, hogy pont most figyelt be ez a meló egy kurva nagy adag sorsszerűség van, remélem egy új korszak kezdetének a része: Zsuzska elment másfél évre, elhatároztam, hogy JAH barátommal is csak ritkábban találkozom és talán munkám is lett végre valami.
Az égiek remélem nagyban ügyködnek, hogy mostmár helyrepakoljanak mindent...
zaterdag 4 oktober 2008
...hitet teszek a Magyar Köztársaság
Alkotmánya 70/A paragrafusa (1) bekezdése mellett, amely
alaptörvényként rögzíti a következőket:
„A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy
számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely
megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai
vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni,
születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
Ezúton is kinyilvánítom, hogy elítélem az erőszak és a kirekesztés
minden formáját. Ígérem, hogy mások véleményének és Magyarország
törvényeinek tiszteletben tartásával minden tőlem telhető eszközzel
fellépek az erőszakos, megfélemlítő és kirekesztő cselekedetek további
térhódítása ellen.
dinsdag 23 september 2008
Ma 5től a civil rádióban fogok vakerni még nem tudom pontosan miről, de kritikálról, köcsög autósokról, köcsög biciklisekről, jófej autósokról, jófej biciklisekről, futárkodásról stb. Nem egyedül, lesznek ott mások is rajtam kívül. Engem úgy hívtak, mint exfutárt, lesz még ott versenyző, diilettáns, meg gondolom autós is. Kivi vagyok milyen lesz, nem voltam még világhírű... :)
zaterdag 20 september 2008
Nemtom mi van, talán valaki fogalmazásgátlót keverhetett az italomba, mert mostanság nem jön belőlem a posztolhatnék. Ez lehet talán azért, mert a suli beindult és állandó szélmalomharcot vívok a n8as elindulással – rendszerint sikertelenül. Mivel nem vettem fel első félévben a számítógépes alapismeretek című megakurzust, ezért most pótoltam elmaradásomat és neki is futottam egy elővizsgának, amin viszont kiszoptam, mert nem tudtam hogyan kell kurva %okat számolni excelben. Emiatt most szerdánként este 6tól 8ig kötelezően keresgélhetem majd a sok jóképességűvel együtt az entert, és tanulhatom hogyan kell intézőben új mappát létrehozni. Pompás.
Ajjjaj a fogalmazásgátló megint kezd hatni, úgyhogy viszlát!
maandag 8 september 2008
zaterdag 6 september 2008
Az oldal under konstrukció, ezért nem kell beszarni, haépp valami nagyon rondát láttok. Most elindulok művelődni és hasonlók, de majd folytatom a műveletet, respekt!
Nem szoktam már egy ideje blogot ajánlani, merr általában csak a szemét ömlik már innen is (twistelet a kivételnek), viszont most de: moeskomusic. Az eddigi zeneblogoktól mindig ki volt a herótom, mert vagy fogalmazni nem tudtak, vagy csupa szarról írtak, vagy olyan terjengősen, hogy azt képtelenség volt végigolvasni, még ha érdekelt is a téma (quart). Ez az első, amit kábé egy órán tudtam böngészgetni, és egyből bevágtam a kedvencek közé, ti is tegyétek ezt, ha van fületek (főleg bálint te)!
maandag 1 september 2008
Na ma tesztelve lett az új csajom, hogy hogy bírja, ha délután 3ig nem tudok jóformán megmozdulni se a másnaposságtól, és meglepően jól tűrte, sőt még tüsténkedett is körülöttem. Bár annak fényében, hogy a múltkor milyen picsarészegen mentettem meg a korvintetől és a blahától, ez volt a minimum:) Tandem záróbulira már úgy érkeztünk Bálinttal oda, hogy volt bennünk nyomás, mégis jódarabig bírtuk még az ivást, köszi a bulit, jófejek voltatok!
Ezt a petíciót pedig írja alá minden jóérzésű ember, aki szívén viseli óbuda éjszakai életének létét vagy bukását. Köszi!
woensdag 27 augustus 2008
Bizony mondom néktek, gecisűrű lesz a szombat. 6tól irie maffia és paso bkson a csobánka téren, ez 10ig (minimum), aztán húzás át a tandem záróbulijára, gondolom már vállalhatatlanul részegen, de igyekszünk majd disztingválni. Jó lesz:)
Egyszerűen képtelenség kiigazodni ezen a búsblamázson, szeretett városrészünk első emberén. Pár hete – követve a többi elmebeteg polgármestert – szesztilalmat rendelt el a 3kerbe, amiért szívesen megtölteném a bendőjét pár száz hektó romlott sörrel, de ezt inkább nem részletezem, mert a végén még kifigyel a köztéri kameráival és el leszek intézve. Szóval miután teljesen tönkretette az éjszakai életet Óbudán, meghív augusztus 30ára két, nyíltan spanglipropagandista zenekart, a prolimajálisoknak rendszeresen helyet adó csobánka térre. Persze én ennek csak örülök, de összerakni nem nagyon tudom.
Lehet, hogy így vezeti fel a saját kézben tartott drogdíler hálózatát? Remélem.
zondag 10 augustus 2008
A munkasztorihoz még hozzátartozik, hogy a volt csajommal fogunk együtt dolgozni, tehát napi 14órát leszünk összezárva úgy, hogy még nem nagyon léptünk túl egymáson, bár nekem már van az új bébim, ma megyek hozzá nálaaludni, mert holnap húz el bécsbe s pozsonyba, hogy ne fájduljon meg annyira a szíve, mert nem jön szigetre. Szóval azt úgy néz ki megúszom, hogy úgy látogatgat munka közben az új csajom, hogy közben ott ül mellettem a régi, az senkinek nem tenne jót. Én pedig disztingválok majd, nem akarom átvágni az új bébit, túl kedves csaj ahhoz, és amúgy sem vagyok az a fajta.
(Egy engedményt tettem magamnak: ha meg akar erőszakolni egy csodaszép ázsiai lányzó, neki hagyni fogom magam.)
Annak fényében, hogymár tegnap sikerült ordenáré módon berúgnunk Marci haverommal, pedig a sziget még el sem kezdődött, elég súlyos egy hétnek nézek elébe. Persze nem panaszkodni akarok, sőt. Csak az a helykó, hogy dolgozni fogok a szigeten napi 14órát, és nem úgy ismerem magam, mint aki a munka végeztével hanyatthomlok rombol haza, hogy jól kipihenje magát a következő napi munkára. Inkább hanyatthomlok fogok rohanni a fröccsömért, amit aztán remegve eltemethetek belembe. Hehe. Tehát nem jósolok magamnak túl sok alvást, de egy hét insomniába még senki nem halt bele, meg hát pénzt is adnak érte és ingyenpia kontaktom is van.
A szigetről az első benyomásom az, hogy amíg bejutottunk a mokkacukába (ami nem is a fesztivál területe), 3szor nem akartak beengedni jegy nélkül, de mi nem most jöttünk le a falvédőről, agyafúrt óbudaiak vagyunk ám. Mondjuk ez az akadékoskodás se feltétlenül rossz, így legalább a zsebes suttyók kisebb eséllyel tudnak belopózni a sátrak közé. Amikor bementünk, csekkolták a táskánkat és én beismertem, hogy van nálam 1 doboz soproni (még jó hogy nem a szokásos mennyiséggel mentem befele). Mondták, hogy ezt kint kéne meginni, és mivel nem tuzdtuk kialkudni, hogy a híd belső végén termelhessük be, ezért otthagytuk megőrzésre. A legsúlyosabb, hogy amikor mentünk hazafele már tényleg vállalhatatlanul részegen, akkor a szekusgyerek emlékezett ránk, és amint meglátott minket már hozta is sört. Le vagyok kötelezve nekik. Igaz, egy másik kopasz suttyó el akart kezdeni packázni, hogy ez nem csomagmegőrző, de én vigyorogva a pofájába tudtam mondani, hogy pedig ezt mi lezsíroztuk barátocskám, és szépen megköszöntem neki is, hogy vigyázott a sörünkre. Sőt volt olyan szekus, akivel dumáltunk bent (fingom nincs miről, olyan részegek voltunk már) és a végén kézfogással búcsúztunk el, mint valami haverok. Betört európa a szekusbizniszbe vazze!
zondag 3 augustus 2008
Ó a legjobbat még nem is mondtam: péntek volt az elmúlt kábé 3hónap legjobb napja. Pajtibá (akit ezúton jelölnék kossuth-díjra, köztársasági érdemkeresztre, a vasi uborkatermesztők közéleti díjára és minden létező címre) megcsinálta jelképes összegért a vázam kihúzását, a villa visszahajlítását, a kerekem centírozását és még a fékeket is beállítgatta, mindezt úgy, hogy elvittük neki a Marcival és másnap már mehettünk is érte. Aztán este már biciklivel (a volvo és a combino kinyalhatja egymásnak) mentem randizni azzal a 18éves lánykával (mert szerencsére kiderült, hogy nem 16), akinek a kedvéért még flamenkóztam is. Kertembe mentünk miután a Bazilikánál fröccsöztünk kicsit, és ott megint ördögi tánclépéseket húzott ki belőlem, aminek aztán meg is lett a gyümölcse, sebesre harapta a számat egymásra találtunk a fák lombjai alatt. Jó kis csaj és bringám is van, mi kell még.
|